2021.07.23. péntek esti kezdéssel hat héten át minden pénteken zenei „villámkoncertek” helyszíne volt a diósgyőri II. János Pál pápa tér.
Csak a műszaki átadására volt lehetőség a 2020. decemberében elkészült térnek az akkor érvényben lévő korlátozások miatt, így az ünneplés elmaradt. Szerettük volna ezt egy rendhagyó zenei sorozattal pótolni.
Megvártuk, hogy a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések és az időjárás lehetővé tegyék, illetve a szökőkút is működjön, ami tavasszal került beüzemelésre.
Az ötlet onnan jött, hogy az átadás után örömmel láttuk, ahogy megtelik élettel a tér, ezért szerettük volna a hangulatot tovább színesíteni egy térzene stílusú, „ad hoc” jellegű megmozdulással.
A II. János Pál pápa tér amiatt is különleges projektje cégünknek, mert a munka eredménye szemmel látható: a helyiek, a turisták élvezik a különböző kialakított látványelemeket, vagy csak megpihennek kicsit a kihelyezett padokon, élvezve a Szinva csobogását, látványát. A térzenére esett a választásunk, hogy a zene által nyújtott laza hangulatot az is élvezhesse, aki csak fél órát tölt el a téren, vagy éppen arra jár.
Minden alkalommal más zenészek tették színesebbé és változatosabbá a rendezvénysorozatot.
Zenés rendezvénysorozatunk fellépői: Steel-O, Agyagbanda, Latin-Projekt, Számadó, Classic Brass Quintet, Duo Don Pedroz